Téli túra a Szalajka-völgyben
Már hagyománnyá nőtte ki magát, hogy minden télen meglátogatom a Bükk valamelyik impozáns részét. Idén csak ketten vágtunk neki a mínuszokkal dacolva az igen nehéz terepnek. Az volt az álmunk, hogy túránk ideje alatt a tájat hó fedje. Hála Istennek, ez a vágyunk beteljesedett, mindent és mindent kb.10-12 cm-es hóréteg borított. Szóval kicsiny hazánk nem túl magas havas hegyei csodálattal töltöttek el.
Némileg vakmerőségre utalhat, hogy az aszfaltmentes világtól viszonylag távol a hideg, helyenként mínusz 19 fokban verjünk sátrat. De nem… megnyugtatlak kedves olvasó, hogy megfelelő technikai eszközök segítségével pozitív irányba lehet terelni hőérzetünket a nappali séta és az esti pihenés alatt.Úticélunk kezdetben Debrecenből Szilvásvárad, innen a Szalajka völgyön keresztül a Cserepes-kői-barlangszállás volt. A tengerszint felett 345 m magasan fekvő kisvárosba megérkezve egy nagyobb, üresen árválkodó parkolóban állítottuk le az autó motorját.
Leimpregnáltuk bakancsainkat (egyébként ez is hasznos technikai alkalmazás a nedvesség távol tartására) és megfelelő helyen rögzítettük a kamáslit. Aztán még átgondoltuk, mi az, aminek biztosan nincs helye a hátizsákban. Szerintem teljesen értelmetlen olyan dolgot a hátadon cipelni, aminek semmi hasznát nem veszed a túra során. Egyébként érdemes hosszasan végiggondolni még a meleg szobában a túra előtt, mi az, ami feltétlen szükséges. Na de térjünk vissza az indulás pillanataihoz. Viszonylag rövid készülődés után menetkészen álltunk az objektív előtt.
A zöld jelzésen a Szalajka-völgyi sétaúton haladtunk a pisztrángosok (Nagy-tó) felé. Utunk alatt nagyon kevés vállalkozó szellemű emberi lénnyel találkoztunk az egyébként nyári időszakban igen közkedvelt pihenő helyen. A képen látható nyitott esőház később a személyünk és sátrunk védelmét szolgálta.
Említett helyen töltöttük az éjszakát, ezzel eltérve a mindig képlékeny útitervtől. Részleteiben erről majd később…
Néhány óra kemény séta után feljutottunk az Istállós-kői barlanghoz, melynek hétköznapi neve Ősember barlang. Úgy gondolom számodra is ismerősen cseng az utóbbi név, ha visszagondolsz általános iskolai éveid osztálykirándulásaira. A látványossághoz vezető turistaút egy szakasza közvetlen a cél előtt, igen különös impulzust ad. A néhány méter hosszú függőlegesen íves sziklafal és az alatta húzódó ösvény a mély szakadékkal az esztétikum világának egy szeletét tükrözi.Az Ősember barlanghoz érve, kifulladva pihegtünk a fáradtságtól és azon agyaltunk mi lenne, ha itt éjszakáznánk. Megpillantva a barlang mennyezetén függő, néhol 50 cm hosszú jégcsapokat, elhessegetve kósza gondolatainkat, utunkat a zöld háromszög vonalán folytattuk tovább. Közben az idő előrehaladtával egyre fokozódott a sötétség mértéke az erdőben. Közel 30 perces menetelés után úgy döntöttünk, mivel belátható időn belül nem értük volna el a barlangszállást, visszafordulunk és a Fátyol vízesés közelében valamelyik fa esőházban sátorozunk. Visszaúton a hóval borított lejtős hegyoldalon minimum háromszor, ha nem többször kiszaladt a talaj (hó) a lábam alól. Össze-vissza csúszkáltam. Ezt végül betudtam a fáradságnak. Menet közben a jobb tájékozódás érdekében a fejlámpa felkerült a helyére.
A Szalajka-forrást elérve ivókészletünket a kristálytiszta vízből pótoltuk.
Innen már tényleg nem volt messze a rögtönzött táborhelyünk. Megérkezve a Szalajka-Fátyol vízesés vasútállomás utáni rétre a korábban már többször említett emberkéz alkotta helyen letáboroztunk és a betonaljzaton összeállítottuk ideiglenes szálláshelyünket. A hosszúnak nem mondható hideg úton megéheztünk és úgy döntöttünk, mielőtt lefekszünk, megtöltjük a hasunkat valamilyen meleg étellel.Ennek kapcsán készítettünk tojásrántottát sült szalonnával, és hogy a meleg folyadékbevitel is biztosítva legyen, főztünk egy jó adag forró teát. Megmondom őszintén, nagyon jól esett belülről érezni a meleg folyadék jótékony hatását. Gondolom, Zoli is hasonlóképpen élte meg az adott pillanatot. Miután mindent elfogyasztottunk amit lehetett, a sátor belsejébe orientálódtunk, ezzel is egy kicsit elbújva a hideg elől. Leterítettük a szigetelő réteget, a levegővel megtöltött derékaljat, hálózsákot és vízszintesbe helyezkedve felvettük a “múmia” alvó pozíciót. Abból a célból, hogy felülről is védve legyünk a mínuszok ellen, izofóliával takartuk be magunkat. Az időt tekintve még korai lett volna az alváshoz, így sokat beszélgettünk és hálát adva Istennek imádkoztunk. Másnap nem túl korán ébredtünk, átslattyogtunk egy általunk nappali fénynél megítélve jobb helyen fekvő fa esőházba és ismét evésre adtuk a fejünket. A helyszín kiválasztásában természetesen a környezet játszott szerepet. Hegyoldal, félig befagyott, csordogáló patak, meg ilyenek... Mivel minden alapanyag megfagyott az éjszaka leple alatt a változatosság kedvéért ismét sült szalonnát, kenyeret és fagyott hagymát reggeliztünk, tojásrántotta nélkül.
Ebben az esetben megoldást jelenthetett volna, ha az étkezéshez előre felkockázott szalonnát, krumplit és minden mást a hálózsákba vagy csak az izofólia alá rejtettük volna. Sajnos akkor erre a megoldásra nem gondoltunk.
Miközben tömtük a hasunkat, megjelent néhány kis madár (széncinke) és “követelték” a maradék rájuk eső részét. Egy gondolat erejéig még visszatérnék a reggeli ébredéshez és megjegyezném, hogy igen kellemetlen érzés volt a meleg hálózsákból a hideg bakancsba bújni. A lábam ezt követően még kb. másfél óráig lefagyott állapotban hevert a lábbeliben. Csak hosszas séta után engedett ki és aztán már nem is érzékelte a kellemetlen hideget.Visszautunkat a sokak számára ismét ismerős Fátyol vízesés fotózásával és annak kamerázásával, a zöld háromszöggel jelzett út mentén folytattuk. Elhaladtunk a Szabadtéri Erdei Múzeum mellett és becsatlakoztunk a zölddel jelzett turista útra. Mivel időnk rengeteg volt, úgy döntöttünk a járt utat feladva a járatlanért a vadregényes patak mentét választjuk. Igyekeztünk minden apró természeti csodát felfedezni és azt közelebbről megismerni. Mint a gyerekek... Néhány óra erejéig gondtalanul barangoltunk a térdig érő hóban és közben követtük a patak néhol szabdalt kanyarjait. A levegőben érezni lehetett a tél valódi illatát, melyet itt még nem szőtt át az autók bűze.
Ahogy csökkent a szintkülönbség, egy bizonyos ponton zuhatagba botlottunk, melynek látványa teljesen lenyűgözött. Ha az adott fotót jobban szemügyre veszed és előbányászod - Józsi barátom szerint - a “belegondoló” képességedet, látni fogod a zuhatag tetején a “jegesmedve egyik lábát, mely pihenés közben a víz fölé lóg”. Ha nem látod, semmi baj, Józsi véleménye ezzel kapcsolatban az, hogy nem mindenkinek adatott ez a képesség. Hála az Úrnak, úgy tűnik én rendelkezem ezzel.
Továbbhaladva az egyenes medert követve egy még nagyobb, szerintem mesterséges vízesésre találtunk. Ennek esése mondjuk 5-6 méter lehetett. A vízre dőlt fa teljes felületén látszott a megfagyott víz és az azokból kialakult, helyenként 40 cm-es jégcsap halmaz. Jó volt hallani és természetesen látni a jégpáncél alatt zúgó patakot. Az elemek teljes összhangban festői képet és óriási élményt nyújtottak. Itt az alföldön ugyebár ritkán lát az ember ilyesfélét.
Szilvásváradhoz közeledve, de még valahol az erdőben, viszonylag nagy terület kerítéssel körbezárt részén egy dámszarvas család békés pihenését és táplálkozását örökíthettük meg. Az “apa” bika jelenlétünket nyugodtan kezelte, talán még élvezte is a helyzetet. Mit sem törődve nyugodtan csemegézett a számára telepített etetőben. Ezzel ellentétben a jóval kisebb szégyenlős “anya” állat, érkezésünk pillanatában ijedten odébb szökellt. Az etetőtől olyan 30 méterre, egy kidőlt fa gyökerei mögül, számára biztonságos távolságból fürkészte az eseményeket.
Továbbhaladva megérkeztünk abba a parkolóba, ahonnan előző nap indultunk. Itt a civilizált környezetben az egyik közelben elhelyezkedő épület tornácán még indulás előtt főztünk egy kávét és útnak indultunk Debrecen felé. A hátunk mögött hagyott időszak után azt a következtetést vontam le, hogy mennyire értékelendő a fűtött lakás, a meleg ebéd és a számomra mindig természetes, meleg víz. Hála ezért Istennek! Ha valaki nem elégedett a környezetével, amiben él, szívesen venném, ha velünk tartana a következő téli túráink valamelyikén, amennyiben minimális technikai eszközök birtokában van.
Őszi barlangtúra a Bükkben
A túra célja, a Bükk több száz barlangjai közül, néhánynak a felkeresése volt. A túrán kb. 30 km-t tettünk meg, mintegy 8-900 méter szintemelkedéssel. A túrát Miskolcon a Majálisparknál kezdtük. Innen a P majd a P+ jelzésen mentünk Király-kútig, ahol rövid pihenőt tartottunk, és vizet vettünk. A Király-kúttól utunk a P+ és a P jelzésen vezetett tovább. Útba ejtettük a Király-kúti sziklaüreget, a Kecske-lyuk-barlangot, a Büdöspest-barlangot, és egészen a Szeleta-barlangig mentünk - fel a nyeregre -, ahol pihenőt tartottunk, és megebédeltünk. A Kecske-lyuk-barlang közel 3 km hosszú, és pár száz méter hosszan (elemlámpával persze, de legjobb a fejlámpa), biztonságosan járható.
A járat beszűkülése után megfelelő felszerelés nélkül továbbmenni kockázatos. A Szeleta- és a Büdöspest-barlangban végzett ásatások jelentős ősemberleletek feltárásával jártak. Mindkét barlang biztonsággal járható, bár a Szeleta-barlangban az elemlámpa elkél.A Szeleta-barlang után lementünk a nyeregről a P jelzésen, majd Felső-Hámoron keresztül a Herman Ottó-barlangig mentünk. A barlang bejáratához, egy patakon is át kellett kelni. A barlangba sajnos nem tudtunk bemenni, a barlangban lévő magas vízállás miatt. A barlangnak két bejárata is van, a felső - nehezebben megközelíthető - bejáratból jobb betekintést nyertünk a barlangba.
A Herman Ottó-barlang után utunkat Lillafüred felé vettük.
Útközben láttuk, hogy egy sziklamászó páros is kihasználta a jó időt. Lillafüreden a P jelzést követve elhaladtunk az Anna- és a Szent István-barlang előtt. Mindkettő kiépített és néhány száz forintért látogatható. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a Szinva-patak medrében egy csepp víz sem volt. A szokatlanul meleg és csapadékmentes ősz, alaposan lecsökkentette a Bükk víztartalékát. És mivel sok bővizű forrás be van kötve Miskolc ivóvízellátásába, nincs "fölösleges" víz, ami a patakot táplálná. Emiatt a Lillafüredi vízesésben is éppen hogy csak csordogált a víz. Lillafüred után a Vesszős-völgy kaptatóin (S jelzés) folytattuk utunk, a Vesszős-forrásnál rövid pihenőt tartva, -ahol vízkészletünket is kiegészítettük-, majd a völgyön tovább elértük a Létrás-tetőt, ahol az erdő szélén ütöttük fel sátrunkat éjszakai pihenés céljából. Egy kis tűzrakóhelyet készítettünk, ahol ki szalonnáját, ki kolbászát sütötte vacsorára. Vacsora után nyugovóra tértünk.
Másnap reggel korán keltünk. A völgyteknőben megülő pára, különleges látványt nyújtott. Összepakoltuk a sátrat, és útnak indultunk. Átkeltünk a rét túloldalára, ahol rossz irányba indultunk. Pár száz méter után feltűnt, hogy nincs jelzés. Ezért visszafordultunk és megkerestük a helyes utat. Miután betájoltuk magunkat megkerestük a Szepesi-barlangot. A barlang le van zárva, csak a fém fedő látszik. Mikor továbbhaladtunk, és visszafordultunk a rét felé, csodálatos látványban volt részünk. Utunkat az S jelzésen folytattuk. Közvetlenül az út mellett megtaláltuk a Kismogyorós- és a Tuskós barlangot. Továbbmenve pár perc múlva elértük a Piplák házat, ahol le kellett térni a jelzésről, és bemenni az erdőbe, hogy megtaláljuk a Létrási Vizes-barlang 1.sz. bejáratát.
A barlang csak vezetővel és speciális felszereléssel járható. Visszafelé egy erdei ösvényen megtaláltuk a barlang 4.sz. bejáratát is. Az S jelzésen továbbhaladva elmentünk az Útmenti-víznyelőbarlang mellett majd elértük a Sebes-vízi Keleti-forrásbarlangot. Mindkettő csak képzett barlangászok által, speciális felszereléssel járható. A forrásbarlangtól pár száz méteren visszamentünk az S jelzésen, majd egy kereszteződésnél rátértünk a K jelzésre. Útközben elhaladtunk a Bolhási-víznyelőbarlang (ami lezárt), és a Jávorkúti-víznyelőbarlang mellett. A barlang csak külön engedéllyel, barlangászok álltál látogatható. Jávorkúton megpihentünk, megszárítottuk a sátrat a napon, és megebédeltünk. A Jávor-kútból alaposan feltöltöttük vízkészletünket, mert aznap több forrást nem érintettünk.
Ebéd után a P jelzésen folytattuk utunkat. Pár perc múlva elértük a Jávorkúti-ősluccost. Az ősluccos fokozottan védett területen, a Bükk szívében fekszik. Ez a rész, gépjárműforgalom elől elzárt terület, Jávorkút után gépjárművel, csak külön engedéllyel lehet közlekedni.
Az ősluccos után a terep fokozatosan emelkedett, de nem veszélyesen. Következő megállónk a Csipkés-kúti-víznyelőbarlang volt. A barlang, csak barlangász felszereléssel járható. Továbbhaladva az emelkedőn pár kilométer után elértük Bánkútot, ahol kis kitérőt tettünk a K jelzésen a Diabáz-barlanghoz. A barlang látogatók elől le van zárva. A Diabáz-barlang volt az utolsó, amit túránkon felkerestünk.Visszamentünk Bánkútra, és folytattuk utunkat a Bálványhoz. A Bálvány a Bükk harmadik legmagasabb csúcsa, -holtversenyben a Kőrös-bérccel- mindkettő 956 m magas. A csúcson található a Petőfi-kilátó. A kilátónál találkoztunk egy kerékpáros társasággal is, akikkel kellemesen elbeszélgettünk. Működött a "cserekereskedelem", mivel mi frissen főzött teával kínáltuk őket, ők pedig pár almával honorálták a felajánlást. Az éjszakát a kilátón töltöttük, ahol a sátrat is fel tudtuk állítani. A kilátóról gyönyörű kilátás nyílt az egész Bükkre
. Sajnos a "civilizáció" már ide is beette magát. A kilátótól pár méterre egy adótorony magasodott, míg egy szomszédos hegycsúcson NATO radarállomás volt látható.
Másnap reggel volt aki korán kelt megnézni a napkeltét, és volt akinek nehezére esett az ébredés. Végül is felcihelődtünk, és útnak indultunk.
Visszamentünk Bánkútra, és onnan felkerestük a Felső-Borovnyák hegycsúcsot, ahol a radarállomás is található. Majd megint visszatértünk Bánkútra , és most már megkezdtük az ereszkedést az S+ jelzésen Ómassa felé. Az út a festői szépségű Száraz-völgyön keresztül haladt végig Ómassáig, de a csapadékszegény időjárás miatt, sajnos nem mutatta teljes szépségét.Útközben megálltunk a Gyula-forrásnál ebédelni. Itt vizet venni nem tudtunk, mert a forrás foglalt. Az út kétharmadánál megálltunk a Meteor-forrásnál pihenőt tartva, és végre fel tudtuk tölteni alaposan megcsappant vízkészletünket. Innen az út hátralévő része "eseménytelenül" telt Ómassáig, ahol is buszra szálltunk, és visszatértünk Miskolcra.