| A Bükk-hegység |
| Képgaléria |
| Panoráma képek |
| Kirándulás |
| Térkép |
| Túraleírások |
| Látnivalók a Bükkben |
| A Bükk 900-as csúcsai |
| Várak a Bükkben |
| Fórum |
| Barátaink |
| Főoldal |
A Bükk - hegység
A Bükk Bélapátfalva közelében
Bél-kő
Lillafüred látképe a Szeleta-tetőrőlA jura végén bezárult a Tethys óceán. A késő jura és az eocén közt redős, pikkelyes szerkezet alakult ki, amikor az elvékonyodott kontinentális lemezre óceáni kéregdarabok tolódtak rá, az agyag palává vált, majd a paleogén időszak elején a hegység kiemelkedett és lepusztult. Az eocén elején szárazföldi felszínalakulás, erős lepusztulás volt jellemző, ennek következtében tönkfelszínek alakultak ki (például a Nagy- és Kis-fennsík). A késő eocén idején ismét előrenyomult a tenger, üledékeinek nyoma ma is megtalálható. Az oligocén végén, 20-25 millió évvel ezelőtt paleozoikumi eredetű rétegek tolódtak a területre. A miocén elején felerősödött a vulkáni tevékenység és riolit-riodácit tűzárkővel borította be a területet. A Bükk déli szegélyén a miocén kori Pannon-tenger üledékei is megtalálhatók.
A miocén végére a Bükk 300-400 métert emelkedett, így számottevő magasságú, mélyülő völgyekkel tagolt hegységgé alakult, elkezdődött a máig tartó karsztosodás és a vízhálózat kialakulása. A pliocén első felében a félsivatagi éghajlat volt jellemző, hegylábfelszín-képződés kezdődött, majd a pliocén második felében hűvösebbé és nedvesebbé vált az éghajlat, az emelkedés pedig tovább folytatódott.
Bükk-fennsík Bővebben: Bükk-fennsík
A hegység legérdekesebb része a Bükk-fennsík, egy meredek sziklafalakkal és lejtőkkel körülzárt, majdnem vízszintes terület, a Bükk központi, magas részén helyezkedik el. Hosszúkás alakú, nyugaton a Bél-kőnél kezdődik, majd keleti-északkeleti irányt felvéve húzódik a Bükkszentkereszt-Hámor képzeletbeli vonalig. A déli határa meglehetősen egyenes vonalat vesz fel, míg az északi Bánkútnál éri el legészakibb kinyúlását. Hossza 18-20 km, szélessége 5-7 km.
A rajta lévő víznyelők gondoskodnak a hegységben és környezetében élő közel félmillió ember ivóvízkészletéről. A víznyelő többféle is lehet: dolina, töbör vagy zsomboly. Ezek a mészkőfennsík kiemelkedése után fokozatosan alakultak ki. A barlang- és hasadékrendszerekbe vezetik el a csapadékvizet. Az elnyelt víz a Bükk bonyolult vízáramlási rendszerén keresztül jut el a hegység szélén lévő forrásokba, majd onnan a vízvezetékekbe: a tökéletesen tiszta és jóízű víz kezelés (tisztítás) nélkül kerülhet el a fogyasztóhoz.[2] Különösen mellékízmentes az ivóvíz a déli oldalon, mert útja a föld alatt légvonalban 20–30 km, a valóságban pedig ennek többszöröse, így hatalmas méretű szűrőrendszeren keresztül érkezik meg a forrásvíz a felszínre, ahol vízházakban felfogják és továbbítják az ivóvízvezetékbe.
Bükki barlangok
Az Istállós-kői-barlangJelenleg 1115 barlang ismert, melyek közül több képzettség nélkül is látogatható: Anna-barlang, István-barlang, Szeleta-barlang, Kecske-lyuk (Miskolc), Istállós-kői-barlang, Büdös-pest. A híres miskolctapolcai Barlangfürdőt termálvízforrás táplálja. Különleges állatvilága, mikroklímája miatt 52 barlang fokozott védettséget élvez.[3] Több „ősemberbarlang” is található, melyekben jelentős leletekre bukkantak: Szeleta-barlang, Kecske-lyuk, Suba-lyuk, Istállós-kői-barlang.
Az ország legmélyebb barlangja a 254 méter mély István-lápai-barlang.Kirándulás a Bükkben
Bükk-hegység térképe


![]() |
Bükk Hegység Északi rész | letöltés |
![]() |
Bükk Hegység Déli rész | letöltés |
![]() |
Bükk Fennsík | letöltés |
Látnivalók a Bükk-hegység területén
Várak A Bükk-hegységben
Dédesi vár
Ernye fia István, a későbbi nádor — aki III. Endre halála után a szabad királyválasztás híve volt — nem tartozott Károly Róbert párthívei közé. Fiai az 1317-es debreceni csatában vereséget szenvedtek a király híveitől és Dédes várába menekültek. A várat a király hadvezére, Debreceni Dózsa megostromolt és elfoglalt, a hűtlenkedőket fej- és jószágvesztésre ítélték. 1325-ben I. Károly a várat újraépítette és várnagyot helyezett bele. 1431-ben Borbála királyné Rozgonyi Istvánnak zálogosította el. 1439-ben Albert király visszavette és a Palóczyaknak adta.
A Palóczy család egészen 1526-ig birtokolta a várat, mígnem a család utolsó férfitagja, Palóczy Antal a mohácsi csatában elesett. Ezt követően a Dobó és Perényi család vitázott a vár tulajdonlásán, amely 1526 után János királyhoz került. Az uralkodó 1537-ben adományozta Perényi Péternek a várat és birtokait. A dédesi vár fennhatósága alá tartozott Dédes és Sajószentpéter mezőváros, valamint Tardona, Nagyvisnyó, Tapolcsány, Mályinka, Szilvásvárad és Rátótföldje.
A várat kezdetben Kávásy László, majd ennek halála után Bárius (Bory) István várnagy védte. Noha 15 napig bámulatos ellenállással harcoltak a várvédők az óriási túlerővel szemben, a fogyatkozó készletek mellett egyetlen esély maradt: a menekülés. A vár parancsnoka a megmaradt puskaport a vártorony alá hordatta össze, majd a védők egy rejtett alagúton elhagyták az erődöt. A kanóc tüze akkor ért a puskaporhoz, amikor a törökök diadalittasan berontottak a várba. Az építményt több száz török katona sírjává vált. Hasszán pasa bosszúból a vár megmaradt részét is leromboltatta, és innentől kezdve egészen napjainkig a dédesi vár romvárként van nyilvántartva.
A vár egy bástyájának sarokfalai még láthatók, illetve az egykori erőd helyén több helyen várfalmaradványok tűnnek elő a bokrok közül. Ezek állapota igencsak leromlott.
Várak a Bükk hegység északi oldalán: Verepce- és Dédes várai
E hármas váregyüttes kutatása a jelek szerint
még hosszú ideig fog feladatot és talán meglepetéseket
is okozni a jövő kutatói számára.
A Bükk hegységet járó nemzedékek valószínűleg
közös gyerekkori álma volt Dédes várának felkeresése,
amely Miskolc felől manapság sem kön -
nyű feladat. Mások a vártól nyugatra elhelyezkedő
Bán-patak völgyében lévő ifjúsági táborokban töltött
nyári vakációk időszaka alatt szerezhettek maradandó
élményt Dédesről és környékéről.
Kisvár és Dédesvár ormait és szikláit.
Az észak-déli irányú gerincen elhelyezkedő őskori
Verepce-vár kezdetét annak déli végében a Verepcebérc
előtt húzódó markáns kettős árok és sánc jelzi.
Az itt lévő, „kőhajigálónak” is nevezett sánc tetején
az innen 20 km-re, a Bán-völgyéből származó, 4–15
cm átmérőjű folyami kavicsokat találunk, talán azt
jelezve ezzel, hogy a délről várt támadás elmaradt.
A Verepce-bércen 2003-ban vasbucák kerültek elő,
ugyanitt 2004-ben egy csomóban 5 db nyéllyukas
vasbaltát találtak. Továbbmenve észak felé egy hos -
szan elnyúló, lapos hegyhát, a Vásárhely-parlag következik,
amelynek területéről vulkáni kőanyagból
kiképzett őrlőkő darabok ismertek.
meg. A Dédesvár hegyét is körülölelő erődítményt
az északnyugati részén is egy kettős sánc erősíti. Az
erődített terület hossza több mint 2000 m, váltakozó
szélessége a Vásárhely-parlag vonalában a legnagyobb,
kb. 860 m. Teljes területe kb. 123 ha.
érthető meg az 1247. évi jogügyletük. Az ekkor
kelt oklevél szerint a várjobbágyok a tatárok betörésekor
(1241) nekik nyújtott védelemért hálából a
Miskolc nembeli Phyle (File) zágrábi prépostnak
és testvéreinek: Tamás ispánnak, Péternek és Imrének
12 ezüstmárkáért eladták a Dedus hegy egyharmadát
„hogy a sziklán erősséget emeljenek,”
s – mivelhogy szegények – egy másik hegyet is,
amely előtte fekszik a falu irányába.
A vár felépítésére 1247 és 1254 között kerülhetett
sor, mivel 1254-ben IV. Béla király egyik oklevelében
arra a korábbi cserére utal, amikor hívének,
Ákos nembeli Erdew fia Ernye borsodi ispánnak
adta Malyn (ma Mályinka) birtokát, mivel e birtokot,
mint Dédeskő várához „igen hasznos és szükséges
földet” a koronának tett hűséges szolgálataiért
adományozta Ernyének.
illetve 1271-ből, amely arról szólt, hogy Dédest István
ifjabb király Miskolc nembeli Panith bánnak
adta tartozékaival együtt.
A valóságban a várbirtok az Ákos nembelieké
maradt a továbbiakban is. Ákos nembeli István fiai
1316-ban Csák Máté oldalára álltak, ezért a király
1319-20-ban Dédest megostromoltatta és elfoglalta.
Ettől kezdve királyi birtok, és kezdetben a Drugeth
család tisztségi (honor) birtoka volt, királyi várnagyai
1322-től ismertek. 1325-ben a király a várat
átépíttette s erre a környékbeli borsodi és gömöri
birtokosok jobbágyait szekérfuvarra is kötelezte.
A történeti adatok és a helyszínek egybevetése
alapján nagyon valószínűnek tűnik, hogy
1325-ig a Dédeskőnek nevezett vár a mai (jelenleg
Mályinkához tartozó) Kisvár 594 m magas csúcsán
állhatott.
bizonnyal a keleti oldalon lehetett, ahol most is
sziklamászás nélkül fel lehet jutni a csúcsra. Ezen
az oldalon található az egyetlen megmaradt falazott
falszakasz is, de ugyanezen az oldalon lejjebb, a
hosszan elnyúló kettős sziklaletörés között egy mesterséges
terasz is megfigyelhető, noha ennek akár
őskori eredete sem zárható ki. A nyugati feljárat
aljában lévő, nagyobb mennyiségű habarcskoncentráció
talán egy ide lezuhant faldarab maradványa
lehetett, ami egyben azt is jelenti, hogy a várnak a
sziklacsúcs alakját követve, a keleti mellett egy vele
párhuzamos nyugati fala is valószínűsíthető.
Amint látható, van történeti adatunk a vár 1325.
évi átépítésére is, de megítélésem szerint erre már
nem a mai Kisvár csúcsán, hanem az 597 m magas
Dédesvár hegyén került sor, ahol a ma közismert
várromok találhatók.
súlyos betegség miatt meghalt, és a megmaradt
védők a vitézségéről ismert környékbeli birtokost,
Bárius Istvánt választották meg vezérüknek.
A védők tizenöt napon keresztül hősiesen védekeztek,
de nem tudták tovább megtartani a várat.
követhető a kb. 2 m vastagságú várfal az északkeleti
sziklasarokig. Az északi fal középső részétől délre, kb.
30 méterre egy másik, kissé rézsűs falsíkú délkeleti
falsarok kb. 4–5 m magas jó állagú fala található.
Az északi faltól északra, kb. 15 méterrel lejjebb
egy mesterségesen kialakított terasz és annak pereme
figyelhető meg, amely mintegy alsóvárat képez.
Ide az északi fal jelentős omladéka zúdult le; köztük
volt egy íves homokkőből faragott ívelt hasábos keretkő,
amely talán egy kapu része lehetett. Alsóvár
létére utalhat az is, hogy a várba eredetileg felvezető
út – amely még most is felismerhető – a hegy délnyugati
aljából a hegyoldalban észak felé haladva
észak-északkeleten érhette el az említett teraszt.
A két középkori vár közötti nyeregben egy L
alakú, ismeretlen korú és rendeltetésű kőfalú épületrom
is található, amely a várakhoz hasonlóan a
jövő kutatását képezi.
