Várak A Bükk-hegységben
Dédesi vár
Elhelyezkedés és megközelítés
A dédesi vár Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részén, Nagyvisnyó és Dédestapolcsány közelében található a Bükk hegység északi részén, a Bükki Nemzeti Parkon belül. A romvárat 2009 decemberéig az Eger–Putnok-vasútvonal segítségével lehetett elérni. Gépkocsival a Dédestapolcsányról Nagyvisnyó felé vezető műútról, a Szalacsi-sziklával szemben induló földúton közelíthető meg, mely a várerdőn keresztül lankásan halad fel a Várhegy és Kisvár közötti területre.
A legrövidebb, de meredekebb út a Nagyvisnyó előtt 1,5 km-rel déli irányban elágazó erdészeti műút, melyről a várral egyirányban, a csemetéskertnél ágazik el egy erdei földút, mely felvisz a nyeregbe. Itt a sárga, majd a kék L (vár) jelzésű túraúton lehet gyalogosan megközelíteni a várrom területét. A várhegy 597 méter magas, mészkő alapanyagú.
Történeti áttekintés
Dédes vára a 13. században épült IV. Béla királysága idején, közvetlenül a tatárok kivonulása után. Építője Ákos nembeli Ernye bán, a király hűséges híve volt. 1247-ben Gergely fia Markus és Miklós, Zadur fia Jakab és Damiano segítséget kérnek a Miskócoktól, és eladják Dédeskő egy részét. A vár további említése 1254-ből való.
Ernye fia István, a későbbi nádor — aki III. Endre halála után a szabad királyválasztás híve volt — nem tartozott Károly Róbert párthívei közé. Fiai az 1317-es debreceni csatában vereséget szenvedtek a király híveitől és Dédes várába menekültek. A várat a király hadvezére, Debreceni Dózsa megostromolt és elfoglalt, a hűtlenkedőket fej- és jószágvesztésre ítélték. 1325-ben I. Károly a várat újraépítette és várnagyot helyezett bele. 1431-ben Borbála királyné Rozgonyi Istvánnak zálogosította el. 1439-ben Albert király visszavette és a Palóczyaknak adta.
A Palóczy család egészen 1526-ig birtokolta a várat, mígnem a család utolsó férfitagja, Palóczy Antal a mohácsi csatában elesett. Ezt követően a Dobó és Perényi család vitázott a vár tulajdonlásán, amely 1526 után János királyhoz került. Az uralkodó 1537-ben adományozta Perényi Péternek a várat és birtokait. A dédesi vár fennhatósága alá tartozott Dédes és Sajószentpéter mezőváros, valamint Tardona, Nagyvisnyó, Tapolcsány, Mályinka, Szilvásvárad és Rátótföldje.
Perényi Péter fia, Perényi Gábor utód nélkül halt meg, így a vár Erdőhegyi Boldizsár birtoka lett.
A várat 1567. április 1-jén kezdték el ostromolni a törökök Hasszán temesvári pasa vezetésével.
A várat kezdetben Kávásy László, majd ennek halála után Bárius (Bory) István várnagy védte. Noha 15 napig bámulatos ellenállással harcoltak a várvédők az óriási túlerővel szemben, a fogyatkozó készletek mellett egyetlen esély maradt: a menekülés. A vár parancsnoka a megmaradt puskaport a vártorony alá hordatta össze, majd a védők egy rejtett alagúton elhagyták az erődöt. A kanóc tüze akkor ért a puskaporhoz, amikor a törökök diadalittasan berontottak a várba. Az építményt több száz török katona sírjává vált. Hasszán pasa bosszúból a vár megmaradt részét is leromboltatta, és innentől kezdve egészen napjainkig a dédesi vár romvárként van nyilvántartva.
A vár egy bástyájának sarokfalai még láthatók, illetve az egykori erőd helyén több helyen várfalmaradványok tűnnek elő a bokrok közül. Ezek állapota igencsak leromlott.
Várak a Bükk hegység északi
oldalán: Verepce- és Dédes várai
A Bükk hegység északi oldalának legjellegzetesebb
hegyei Dédesvár, valamint a tőle délre elhelyezkedő
(Dédesi) Kisvár. Ez utóbbi hegyen csak a legutóbbi
évek kutatásai igazolták a vár létét. Mindkettőt közrefogja
azonban egy sokkal korábbi, késő-bronzkori
sáncvár, a Verepce-vár hatalmas sáncrendszere és teraszai.
E hármas váregyüttes kutatása a jelek szerint
még hosszú ideig fog feladatot és talán meglepetéseket
is okozni a jövő kutatói számára.
A Bükk hegységet járó nemzedékek valószínűleg
közös gyerekkori álma volt Dédes várának felkeresése,
amely Miskolc felől manapság sem kön -
nyű feladat. Mások a vártól nyugatra elhelyezkedő
Bán-patak völgyében lévő ifjúsági táborokban töltött
nyári vakációk időszaka alatt szerezhettek maradandó
élményt Dédesről és környékéről.
A Bükk talán legismertebb helye, Bánkút és a tőle
nyugatra lévő 959 m magas Bálvány-hegy tömbjétől
észak felé meredeken ereszkedünk le, hogy néhány
kilométer megtétele után a Verepce-lápánál az országos
kék túra itt húzódó útvonalát elhagyva észak
felé egy alacsonyabb, de mindkét oldalán egyaránt
meredek és széles hegygerincen érjük el Verepce-vár,
Kisvár és Dédesvár ormait és szikláit.
Az észak-déli irányú gerincen elhelyezkedő őskori
Verepce-vár kezdetét annak déli végében a Verepcebérc
előtt húzódó markáns kettős árok és sánc jelzi.
Az itt lévő, „kőhajigálónak” is nevezett sánc tetején
az innen 20 km-re, a Bán-völgyéből származó, 4–15
cm átmérőjű folyami kavicsokat találunk, talán azt
jelezve ezzel, hogy a délről várt támadás elmaradt.
A Verepce-bércen 2003-ban vasbucák kerültek elő,
ugyanitt 2004-ben egy csomóban 5 db nyéllyukas
vasbaltát találtak. Továbbmenve észak felé egy hos -
szan elnyúló, lapos hegyhát, a Vásárhely-parlag következik,
amelynek területéről vulkáni kőanyagból
kiképzett őrlőkő darabok ismertek.
Az őskori vár szélét, egyúttal védelmi vonalát egy
összefüggő, de néhol csak nehezen követhető sánc
számos, egymás alatt elhelyezkedő kisebb-nagyobb,
mesterségesen kiképzett ún. „lakóterasz” figyelhető
meg. A Dédesvár hegyét is körülölelő erődítményt
az északnyugati részén is egy kettős sánc erősíti. Az
erődített terület hossza több mint 2000 m, váltakozó
szélessége a Vásárhely-parlag vonalában a legnagyobb,
kb. 860 m. Teljes területe kb. 123 ha.
A Verepce-vár korát a felszínen sok késő bronzkori
kerámiadarab jelzi, amelyek a pilinyi, valamint
az ezt követő kyjatice-i kultúrából származnak. Az
erődítményt valószínűleg ez utóbbi kultúra korában
létesítették, de a leletek kora-vaskori és kelta-kori
használatára is utalnak. A váron kívül északra elhelyezkedő
Várerdő területén több őskori, mészkőből
és andezitből rakott, bolygatott, illetve részben mészégetéshez
felhasznált temetkezési halom ismert.
Az Árpád-korban Dédes területe eredetileg a
borsodi várhoz tartozott, ahol a vár őstulokra vagy
bölényre vadászó várjobbágyai éltek. A terület egy
Dedus nevű várjobbágytól, az 1221-ben és 1230-
ban említett Dedus ősétől kaphatta nevét.
A várjobbágyok valószínűleg várépítési kötelezettséggel
kaphatták adományként a királytól
Dédes birtokát a tatárjárás után, mivel csak így
érthető meg az 1247. évi jogügyletük. Az ekkor
kelt oklevél szerint a várjobbágyok a tatárok betörésekor
(1241) nekik nyújtott védelemért hálából a
Miskolc nembeli Phyle (File) zágrábi prépostnak
és testvéreinek: Tamás ispánnak, Péternek és Imrének
12 ezüstmárkáért eladták a Dedus hegy egyharmadát
„hogy a sziklán erősséget emeljenek,”
s – mivelhogy szegények – egy másik hegyet is,
amely előtte fekszik a falu irányába.
A vár felépítésére 1247 és 1254 között kerülhetett
sor, mivel 1254-ben IV. Béla király egyik oklevelében
arra a korábbi cserére utal, amikor hívének,
Ákos nembeli Erdew fia Ernye borsodi ispánnak
adta Malyn (ma Mályinka) birtokát, mivel e birtokot,
mint Dédeskő várához „igen hasznos és szükséges
földet” a koronának tett hűséges szolgálataiért
adományozta Ernyének.
Nem ismert, hogy mikor és milyen körülmények
között került Ákos nembeli Ernye bán birtokába
Dédes, de az adatok – és az ismert előzmények
alapján – nem zárható ki, hogy a Miskolc
nembeliek sem tettek eleget várépítési kötelezettségüknek,
ezért IV. Béla tőlük elvéve Dédest feltehetően
Ernyének adományozhatta (melyhez utóbb
az említett cserével még Mályinka is járult), aki
végül is a várat felépítette.
A Miskolc nembeliek bizonyára nem törődtek
bele birtokuk elvételébe, és tiltakozásuk jeleként
értékelhető az a két hamisított oklevél is 1268-ból,
illetve 1271-ből, amely arról szólt, hogy Dédest István
ifjabb király Miskolc nembeli Panith bánnak
adta tartozékaival együtt.
A valóságban a várbirtok az Ákos nembelieké
maradt a továbbiakban is. Ákos nembeli István fiai
1316-ban Csák Máté oldalára álltak, ezért a király
1319-20-ban Dédest megostromoltatta és elfoglalta.
Ettől kezdve királyi birtok, és kezdetben a Drugeth
család tisztségi (honor) birtoka volt, királyi várnagyai
1322-től ismertek. 1325-ben a király a várat
átépíttette s erre a környékbeli borsodi és gömöri
birtokosok jobbágyait szekérfuvarra is kötelezte.
A történeti adatok és a helyszínek egybevetése
alapján nagyon valószínűnek tűnik, hogy
1325-ig a Dédeskőnek nevezett vár a mai (jelenleg
Mályinkához tartozó) Kisvár 594 m magas csúcsán
állhatott.
Láthattuk, hogy az 1247. évi adásvételkor
a falutól távolabbi hegy, vagyis a mai Kisvár hegye
volt várépítésre kijelölve, de eladásra került a faluhoz
közelebbi másik hegy is.
Bár korábban mások is megfigyelhették a
Kisvár szikláján, a sziklák között és a sziklakúp
aljában heverő habarcsdarabokat és habarcsos
köveket, csak 2008 februárjában sikerült először
azonosítani az itt épült falazott kővár csekély,
mindössze kb. 0,5 m2 felületű alaktalan falazatát
a csúcs keleti oldalában két helyen, a csúcstól kb.
2 méterrel lejjebb. (Sajnos a pusztulás mértékét
jelzi, hogy a 2009. márciusi újabb azonosításkor
már csak egyetlen falrészlet volt felismerhető.)
A területen sok őskori és kora-középkori cserép-
(kerámia) darabot lehet találni és egy nem azonosítható
kovácsolt vastárgy is előkerült.
A Kisvár csúcsa ma egy nyolcas alakú, két elkülönülő,
laposabb részből áll. Hossza kb. 20 m, szélessége
kb. 2–3 m lehet. Széle a keleti oldalt kivéve
mindenütt meredek, szinte függőleges sziklaletörés.
A Kisvár csúcsát ma a nyugati oldaláról szokás
megmászni, de a várhoz az eredeti feljárat minden
bizonnyal a keleti oldalon lehetett, ahol most is
sziklamászás nélkül fel lehet jutni a csúcsra. Ezen
az oldalon található az egyetlen megmaradt falazott
falszakasz is, de ugyanezen az oldalon lejjebb, a
hosszan elnyúló kettős sziklaletörés között egy mesterséges
terasz is megfigyelhető, noha ennek akár
őskori eredete sem zárható ki. A nyugati feljárat
aljában lévő, nagyobb mennyiségű habarcskoncentráció
talán egy ide lezuhant faldarab maradványa
lehetett, ami egyben azt is jelenti, hogy a várnak a
sziklacsúcs alakját követve, a keleti mellett egy vele
párhuzamos nyugati fala is valószínűsíthető.
Amint látható, van történeti adatunk a vár 1325.
évi átépítésére is, de megítélésem szerint erre már
nem a mai Kisvár csúcsán, hanem az 597 m magas
Dédesvár hegyén került sor, ahol a ma közismert
várromok találhatók.
A későbbiekben már csak Dédesnek nevezett
vár (ami feltehetően az átépítéssel is összefügghet) a
14. század második felétől – közös várnagyai révén
– a diósgyőri királyi uradalomhoz tartozott. Diósgyőrrel
együtt 1427-től zálogban Borbála királynéé,
aki 1431-ben Diósgyőr és Cserép várakkal együtt
Dédest is zálogba adta Rozgonyi Istvánnak. Albert
király 1438-ban a várat a Pálócziaknak juttatta örök
adományul. A családon belül László kapta meg, aki
1445 előtt átadta unokatestvérének, Simonnak id.
Perényi János váltságdíja fejében. Pálóczi Antal, a
család utolsó férfitagja Mohácsnál esett el.
1527-ben I. Ferdinánd király, 1537-ben pedig
János király ad Perényi Péternek adománylevelet a
várra és tartozékaira, amelyet akkor a Pálóczi rokonság
révén Perényi már ténylegesen is birtokolt.
1541-ben az akkor éppen I. Ferdinánd király oldalán
álló Perényi itt, a várban tartja fogva a János királypárti
Dobó Ferencet, aki a későbbi egri hős, Dobó
István testvére volt. A jogszerűtlen fogva tartásra a
hűtlenségen túlmenően éppen a várbirtok miatt a
két család közötti vita is alapot adott. Perényi Péter
halála (1548) után fiáé, Perényi Gáboré a vár.
1567. április elején Hasszán temesvári bég vezetésével
komoly török támadás éri a vidéket, így Dédes
várát is, amelynek ostromleírását Istvánffy Miklós
kortárs történetíró őrizte meg számunkra. Istvánffy
szerint eredetileg Perényi csapatainak fővezére,
Kávássy László védte a várat, de ő az ostrom kezdetén
súlyos betegség miatt meghalt, és a megmaradt
védők a vitézségéről ismert környékbeli birtokost,
Bárius Istvánt választották meg vezérüknek.
A védők tizenöt napon keresztül hősiesen védekeztek,
de nem tudták tovább megtartani a várat.
Bárius a vár közepén lévő torony alá hordatta az ös -
szes puskaport, és egy hosszú kanócot vezetett oda,
hogy legyen idő katonáinak az elvonulásra. Éjjel
mindnyájan elhagyták a várat, amely másnap a nagy
örömmel bevonuló törökökre robbant. A robbanásban
több mint 400 török veszett oda, amiért Hasszán
a vár megmaradt részeit is leromboltatta. Dédest ettől
kezdve már nem használták, és nem építették újjá.
Perényi nem sokkal később felelősségre vonta
Báriust a vár átadásáért és elpusztításáért, de a
bírák elfogadták Bárius azon védekezését, hogy
kényszerhelyzetben lett a vár parancsnoka és annak
megtartására sem esküdött fel, ezért felmentették.
Nem sokkal később, 1567. június 7-én maga
Perényi Gábor is meghalt örökös nélkül, és a király
a várbirtokot Erdőhegyi Boldizsárnak adományozta,
amely később az Orlay, majd a rokon
Serényi családé lett.
Dédes várának kialakításáról ásatások hiányában
nem sokat tudunk. A megfigyelhető maradványok
alapján a vár egy kelet-nyugati irányú gerinc
mentén, kb. 120 m hosszan helyezkedik el. Ennek
nyugati végén egy kb. 4 m magas, L alakú armírozott
falsarok (talán torony?) csonkja maradt meg saroktámpillérekkel.
E falsaroknál 2009 áprilisában egy jelentős
falomlás történt. A falsaroktól keletre egy mélyebb
fekvésű helyen téglafalazatú ciszterna található.
Innen keleti irányba, majd északkeletre fordulva végig
követhető a kb. 2 m vastagságú várfal az északkeleti
sziklasarokig. Az északi fal középső részétől délre, kb.
30 méterre egy másik, kissé rézsűs falsíkú délkeleti
falsarok kb. 4–5 m magas jó állagú fala található.
Az északi faltól északra, kb. 15 méterrel lejjebb
egy mesterségesen kialakított terasz és annak pereme
figyelhető meg, amely mintegy alsóvárat képez.
Ide az északi fal jelentős omladéka zúdult le; köztük
volt egy íves homokkőből faragott ívelt hasábos keretkő,
amely talán egy kapu része lehetett. Alsóvár
létére utalhat az is, hogy a várba eredetileg felvezető
út – amely még most is felismerhető – a hegy délnyugati
aljából a hegyoldalban észak felé haladva
észak-északkeleten érhette el az említett teraszt.
A két középkori vár közötti nyeregben egy L
alakú, ismeretlen korú és rendeltetésű kőfalú épületrom
is található, amely a várakhoz hasonlóan a
jövő kutatását képezi.
Vissza az oldal tetejére!