A Bükk - hegység

A Bükk hegység a magyar Északi-középhegység része. Az ország legnagyobb átlagmagasságú, barlangokban bővelkedő karszthegysége. Középső területe 1977 óta nemzeti park (Bükki Nemzeti Park). A hegység nevét leggyakoribb fájáról, a bükkről (Fagus silvatica) kapta. A Bükk Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterülete, közel 100 000 hektár.

A Bükk legmagasabb csúcsa az Istállós-kő (959 m). Ezt követi a Bálvány (956 m) és a Tar-kő (949 m), de még további kb. 20 csúcs emelkedik 900 méter fölé. A legmagasabb magyar hegyek 100-as listáján a Bükk abszolút többséggel rendelkezik, ugyanis 59 csúcsa szerepel a listán.

Kialakulása Alapkőzetei a Tethys-óceán észak-afrikai szegélyén keletkeztek a késő karbon és a középső jura korok között, ahol csaknem 160 millió éven keresztül rakódott le az üledék, meszes, agyagos, illetve kisebbrészt dolomit és homokkő rétegeket létrehozva. A középső és a késő triászban az ekkori vulkánkitörések következtében riolit, andezit és bazalt rétegek rakódtak le, a jura időszakban pedig gabbró.

A Bükk Bélapátfalva közelében Bél-kő Lillafüred látképe a Szeleta-tetőrőlA jura végén bezárult a Tethys óceán. A késő jura és az eocén közt redős, pikkelyes szerkezet alakult ki, amikor az elvékonyodott kontinentális lemezre óceáni kéregdarabok tolódtak rá, az agyag palává vált, majd a paleogén időszak elején a hegység kiemelkedett és lepusztult. Az eocén elején szárazföldi felszínalakulás, erős lepusztulás volt jellemző, ennek következtében tönkfelszínek alakultak ki (például a Nagy- és Kis-fennsík). A késő eocén idején ismét előrenyomult a tenger, üledékeinek nyoma ma is megtalálható. Az oligocén végén, 20-25 millió évvel ezelőtt paleozoikumi eredetű rétegek tolódtak a területre. A miocén elején felerősödött a vulkáni tevékenység és riolit-riodácit tűzárkővel borította be a területet. A Bükk déli szegélyén a miocén kori Pannon-tenger üledékei is megtalálhatók.

A miocén végére a Bükk 300-400 métert emelkedett, így számottevő magasságú, mélyülő völgyekkel tagolt hegységgé alakult, elkezdődött a máig tartó karsztosodás és a vízhálózat kialakulása. A pliocén első felében a félsivatagi éghajlat volt jellemző, hegylábfelszín-képződés kezdődött, majd a pliocén második felében hűvösebbé és nedvesebbé vált az éghajlat, az emelkedés pedig tovább folytatódott.

Éghajlat Hazánk egyik legcsapadékosabb területe, amelyre évi átlag 700-800 mm csapadék hullik. Itt dőlt meg Jávorkúton, Magyarország valaha mért legnagyobb csapadék rekordja 2010-ben, ahol 1550 mm-t regisztráltak.[1]

Kőzetei Déli-Bükk A Déli-Bükk szerkezetét dél felé átbuktatott redőboltozatok és redőteknők alkotják. Változatos kőzettani felépítés jellemzi, található itt pala, mészkő, diabáz, gabbró, porfirit, valamint a déli szegélyén eocén tarkaagyagok, márgák, mészkövek, szétszórtan miocén üledék- és tufafoszlányok is. Jellemző hogy a Délkeleti-Bükkben a karsztos és nem karsztos területek váltakoznak, míg a Délnyugati-Bükkben már a nem karsztosodó kőzetek vannak többségben jelen (pl: jura kovapala, pala, diabáz és gabbró).

Északi-Bükk Az Északi-Bükk két részre osztható, nyugaton jellemzően karbon mészkőlencsés agyagpala és homokkő összletek építik föl, ehhez perm tarkapala, homokkő, mészkő társul. A keleti felét ezzel szemben főként triász mészkövek, dolomit, porfir, diabáz, tűzköves mészkő és pala alkotja. Különlegessége, hogy itt is megfigyeltek édesvízi mészkő képződést.

Bükkhát A Bükkhát a Bükk északi hegylábfelszíne, nagy részét miocén tengeri üledékek (agyag, homok, kavics) alkotják, északi és keleti részén kavicsrétegek és kisebb foltokban riolittufa összletek is megfigyelhetők. Felszíni megjelenésére az eróziós és deráziós völgyek jellemzőek.

Upponyi-hegyhát Szintén a Bükk északi hegylábfelszíne volt, leginkább középső miocén kavicsrétegek, karbon agyagpalák, homokkövek, mészkövek, kréta időszaki homokkő alkotja, valamint a felszínét egy andezit-agglomerátum takaró borítja.

Bükk-fennsík Bővebben: Bükk-fennsík A hegység legérdekesebb része a Bükk-fennsík, egy meredek sziklafalakkal és lejtőkkel körülzárt, majdnem vízszintes terület, a Bükk központi, magas részén helyezkedik el. Hosszúkás alakú, nyugaton a Bél-kőnél kezdődik, majd keleti-északkeleti irányt felvéve húzódik a Bükkszentkereszt-Hámor képzeletbeli vonalig. A déli határa meglehetősen egyenes vonalat vesz fel, míg az északi Bánkútnál éri el legészakibb kinyúlását. Hossza 18-20 km, szélessége 5-7 km.

A fennsík egésze karsztfennsík, uralkodó kőzetei a mészkő és a dolomit. A Garadna-patak két részre osztja, a magasabb, nagyobb területű Nagy-fennsíkra és a kisebb, alacsonyabb fekvésű Kis-fennsíkra. A fennsík szélén sorakoznak a híres bükki „kövek”: Istállós-kő, Tar-kő, Pes-kő, Bálvány, Bél-kő. Minden oldalról hirtelen emelkedik ki környezetéből, de a magas hegycsúcsok miatt a völgyekből, az alföldről nem lehet rálátni.

A rajta lévő víznyelők gondoskodnak a hegységben és környezetében élő közel félmillió ember ivóvízkészletéről. A víznyelő többféle is lehet: dolina, töbör vagy zsomboly. Ezek a mészkőfennsík kiemelkedése után fokozatosan alakultak ki. A barlang- és hasadékrendszerekbe vezetik el a csapadékvizet. Az elnyelt víz a Bükk bonyolult vízáramlási rendszerén keresztül jut el a hegység szélén lévő forrásokba, majd onnan a vízvezetékekbe: a tökéletesen tiszta és jóízű víz kezelés (tisztítás) nélkül kerülhet el a fogyasztóhoz.[2] Különösen mellékízmentes az ivóvíz a déli oldalon, mert útja a föld alatt légvonalban 20–30 km, a valóságban pedig ennek többszöröse, így hatalmas méretű szűrőrendszeren keresztül érkezik meg a forrásvíz a felszínre, ahol vízházakban felfogják és továbbítják az ivóvízvezetékbe.

Bükki barlangok Az Istállós-kői-barlangJelenleg 1115 barlang ismert, melyek közül több képzettség nélkül is látogatható: Anna-barlang, István-barlang, Szeleta-barlang, Kecske-lyuk (Miskolc), Istállós-kői-barlang, Büdös-pest. A híres miskolctapolcai Barlangfürdőt termálvízforrás táplálja. Különleges állatvilága, mikroklímája miatt 52 barlang fokozott védettséget élvez.[3] Több „ősemberbarlang” is található, melyekben jelentős leletekre bukkantak: Szeleta-barlang, Kecske-lyuk, Suba-lyuk, Istállós-kői-barlang. Az ország legmélyebb barlangja a 254 méter mély István-lápai-barlang.

Környező települések Északról: Parasznya, Tardona, Dédestapolcsány, Mályinka, Nagyvisnyó
Nyugatról:Eger, Felsőtárkány, Szarvaskő, Mónosbél, Bélapátfalva, Szilvásvárad,
A hegységben: Bükkszentkereszt, Répáshuta, Bükkszentlászló, Ómassa, Lillafüred, Bánkút
Délről: Kisgyőr, Harsány, Bükkaranyos, Mocsolyás, Latorpuszta, Kács, Tibolddaróc, Cserépváralja, Cserépfalu, Bükkzsérc, Noszvaj, Felsőtárkány
Keletről: Miskolc, Vadna, Sajószentpéter, Sajóbábony,

Vissza az oldal tetejére!

Kirándulás a Bükkben

A Bükkaljai kő-túrákon a turisták végre vezetett kirándulásokon is megismerkedhetnek a különleges formájú sziklaalakzatokkal, amelyeket ma kaptárkövekként ismer a nagyközönség. A Bükkalja erdeiben hallgatagon meghúzódó furcsa sziklakúpok és a beléjük vésett fülkék állítólag egy rég letűnt pogány hitvilág emlékét őrzik. A süvegcukor formájú szikladarabok látványosak, misztikusak így méltán lettek a környék legnépszerűbb látnivalói. Egy-két napos természetjáró program Eger közvetlen közelében, alig másfél órára Budapesttől.

A turistákban gyakran megfogalmazódik a kérdés, hogy ha ezek a kőbe vésett fülkék (kaptárak) ember alkotta jelenségek, akkor mégis hogyan lehetséges, hogy őseink régen szabályos formákat véstek a sziklákba? A válasz egyszerű: bükk mészkőfennsíkjától délre puha riolittufa vonulat húzódik, ami könnyen formálható.

Az évszázadok során a szőlő és bortermeléstől kezdve a falvak gazdasági épületein át a lakóépületekig mindenre ezt a puha könnyen formálható követ használták és használják a mai napig, de nem hagyományos értelemben vett építőanyagként. A helyiek egyszerűen a lankákba és a domboldalakba vájják az istállókat, a gazdasági tároló helységeket, az Eger környéki borvidék híres borospincéit, sőt a barlanglakásokként ismert lakóépületeket is. A szervezett túrákat lebonyolító Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület munkatársai szerint a kő tehát egyértelműen meghatározta az egész vidék kultúráj

A geográfusoknak nem okozott gondot, hogy a kaptárkövek korát és összetételét meghatározzák, nem így a történészeknek. Számukra a mai napig kihívás, és folyamatos kutatási terület, hogy vajon milyen céllal születhettek ezek a 60 cm magas, 30 cm széles és 25-30 cm mély kaptárlyukak az amúgy 15 méteres sziklatömbökön.

Egyesek szerint kultikus bálványtartó fülkék voltak, vagy pogány oltárkövek, esetleg államalapítás korabeli sírhelyek, ahol híres kapitányok földi maradványait tárolták, de mások úgy gondolják, hogy egyszerűen méhészkedésre használták őket.

Évente több ezren keresik fel ezeket a misztikus kaptárköveket a Bükkalján - mondta az [origo]-nak Havasi Norbert az egyesület irodavezetője. Ezért kezdetnek a leghasznosabb, amit tehettünk, hogy akácmentesítettük a környék több kaptárkő-csoportját és kitábláztuk a turisták számára. A legfontosabb mégis az lenne, hogy felismertessük a turistákkal a kaptárkövek védelmének szükségességét. Ezek a különleges formájú sziklaalakzatok, ugyanis nemcsak mint egyedi földtani és természeti képződmények, hanem mint érdekes kultúrtörténeti emlékek emelkednek ki a Bükkalja értékei közül- mondja Havasi.

Jelenleg Bogács, Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja, Demjén, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Kács, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Sirok, Szomolya és Tard felé indulnak a kő-túra csoportok. A tapasztalatok szerint a falvak szolgáltatói szívesen együttműködnek a szervezőkkel. A turistákat megvendégelik, borral kínálják, végigvezetik a pincesorokon és bemutatják a falu nevezetességeit, ráadásul igényes falusi szálláshelyeket kínálnak.

Szomolyai kőút túra

A szomolyai kőút-túra csak egy a sok közül, de sokak szerint a legérdekesebb. A gyalogtúra Eger belvárosából indul és körülbelül 12 kilométeres. A sárga turistajelzést követve a turisták elérik a városhatárt és azegykori a téglagyár homokfalai alól folyatják a túrát. Innen hétvégi telkek és pincék közt kapaszkodnak fel a Merengőre, ahonnan szőlők között egy régi makadám utat követve érkeznek meg a Pajados kaptárkövekhez és környék árvalányhajas domboldalai alá. A pajadosi köveknél nemcsak kaptárakat, hanem komplett sziklafülkéket is láthatnak.

A kirándulók itt elhagyják a Szomolyára vezető földutat - vagyis a "Via ad Szomolyát" -és letérnek a kaptárkő-vidék talán egyik leglátványosabb kaptára felé, a Nyerges sziklavonulatához. Ennek a kaptárkő együttesnek számtalan fülke díszíti a falát, sőt, egy elmosódott sziklavéset is található rajta. Itt muszáj elidőzni. A túra a továbbiakban a szomszédos Mész-hegy felé tart. A hegy déli részén magasodó kaptárköveket is megcsodálják a csoportok, amelynek sziklakúpjába egy helységet, a nép nyelvén "betyárbújót" is faragtak.

Visszatérve a "Via ad Szomolyára", - amelynek ez a szakasza az évszázadok alatt mélyen belesüllyedt a riolittufába - a turisták ezen a mélyúton ereszkednek le a Király-rétre, ahonnan egy rövid kaptatón érik el a Csobánkai kaptárkő sziklakúpot. Innen már csak egy könnyű séta vezet Szomolyára. A falu nyugati határában, a Vén-hegy oldalában található a Bükkalja legnagyobb kaptárkő-csoportja, amelyen egy tanösvény vezet végig. A hatórás kirándulás itt Szomolyán, borkóstolással falulátogatással ér véget.

Programok a Szomolyán: Borkóstolás, fazekasház, cseresznyefesztivál

Szomolyát méltán tette híressé az itt kinemesített "szomolyai cseresznye", melynek tiszteletére minden évben, június második hétvégéjén cseresznyefesztivált rendeznek. A kőbányászat és kőfaragás elterjedése ezen a vidéken a természet adta lehetőségek ésszerű kihasználásának eredményei. A falu számtalan pincelakásainak egyikében kialakított tájház például a kirándulók szerint egyedülálló látványosság.

Noszvaj is bőven megér egy hétvégét

A bükkaljai falvak közül sokak szerint ez az egyik legtakarosabb és legbarátságosabb kistelepülés, Noszvaj, amit kaptárkő túráktól függetlenül is sokan felkeresnek. A statisztikák szerint, az ország egyik legtisztább levegőjű települése, ahol sok a fiatal család és a felújított parasztház. De laknak itt művészek, alkotók, gondolkodók, akik híres a farkaskői dombházaknál, barlanglakásokban hozták létre alkotóközösségüket, műhelyeiket, és zenetermeiket. A tájépítészet és a szobrászat mellett a zene, a festészet és az iparművészet változatos műfajai (nemezelés, üvegművesség, kerámia), valamint a helyi hagyományos kézműves mesterségek (kőkultúra, mogyoróvessző-fonás) közötti átjárások fiatal művészek bevallása szerint, sokszínűen gazdagítják az alkotótelep munkáját. A barlanglakások és az egész alkotótelep előzetes egyeztetéssel a turisták számára is látogatható.

Aki felkeresné még Noszvajon a bájos fakazettás mennyezetű késő barokk (copf) stílusban épült De la Motte kastélyt vagy a Kánya patak forrásvidékét az a Kurta Apartmanházban (Kossuth u. 82) vagy a Boróka Vendégházban (Rákóczi út 8.) egy éjszakára igazi falusi vendéglátásban részesülhet

Vissza az oldal tetejére!

Látnivalók a Bükk-hegység területén

• Látnivalók Lillafüred és ott felsorolt nevezetességei
• Szalajka-völgy erdei múzeummal, pisztrángteleppel
• Bánkút sípályákkal, turistaszállóval
• Nagy-mező
• Szeleta-barlang
• Őskohó
• Bél-kő
• Bélapátfalvai ciszterci apátsági templom és monostor rom
• Tar-kő, 949 m magas szirt, ahonnan az Alföld felé nyílik kilátás
• Kecske-lyuk, forrásbarlang
• Szentléleki kolostorrom
• Dédesi várrom
• Sebes-vízi szurdokvölgy
• Lillafüredi Állami Erdei Vasút
• Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút
• Szilvásváradi Erdei Vasút

Turistaházak, vendéglátóhelyek A Bükk-hegység területén több helyen található étkezési és szálláslehetőséggel:

• Lillafüredi Palotaszálló
• Sebesvízi Panzió
• Bánkúti Sícentrum
• Szentléleki üdülőtelep
• Fehérkőlápai turistaház
• Jávorkúti étterem
• Szalajka-völgyi panziók

Bálvány

(956 méter)

A Bálvány a Bükk harmadik legmagasabb hegycsúcsa, amely 956 méter tengerszint feletti magasságával csak 2 méterrel marad el az Istállós-kőtől. Magyarországon a 7. legmagasabb a hegycsúcsok magasság szerinti sorrendjében.
Fekvése A hegység és a Bükk-fennsík keleti oldalán található, közigazgatásilag Bánkúthoz tartozik, a környéken számos sípálya található. A vidéket számtalan turistaút szeli át, köztük az Országos Kéktúra is, amelyeken a hegy tetejére is könnyen fel lehet jutni.
A szomszédos Felső-Borovnyák csúcson (935 m) egy NATO-lokátor található, amely uralja az egész tájat, gyakorlatilag a fennsík egész pontjáról belátható.

Felső-Borovnyák

(935 méter)

Kőrös-bérc

(956 méter)

Pipis-hely

(932 méter)

Nagy-István-erőse

(938 méter)

Fodor-hegy

(931 méter)

Huta-bérc

(918 méter)

Mély-sár-bérc

(925 méter)

Fekete-sár-bérc

(919 méter)

Nagy-Kőhát

(946 méter)

Kis-Kőhát

(939 méter)

Három-kő

(906 méter)

Büszkés-hegy

(962 méter)

Tar-kő

(950 méter)

A Tar-kő a Bükk hegység hatodik legmagasabb hegycsúcsa, 949 méteres tengerszint feletti magasságával.
Ezzel a magasságával Magyarország 11. legmagasabb csúcsának számít.
A Bükk-fennsík déli oldalán helyezkedik el, annak gyakorlatilag határa. A környezetéből nemigen emelkedik ki, mivel a környéken is sok 900 méternél magasabb hegy található, valamint a fennsík eleve magas térszíne miatt sem tűnik fel magassága.
A tetejéről remek panoráma nyílik, főleg déli irányba, az Alföld felé.
Oldalában nyílik a Tar-kői-kőfülke, amely őslénytani jelentősége alapján 1982 óta fokozottan védett természeti érték.

Virágos-sár-hegy

(950 méter)

Nagy-Kopasz

(903 méter)

Istallós-kő

(959 méter)

Az Istállós-kő a Bükk hegység legmagasabb pontja, Magyarország 5. legmagasabb hegycsúcsa. A Mátrában fekvő csúcsok után a legmagasabb.
A Bükk-fennsík délnyugati peremén helyezkedik el. Szilvásváradról könnyen megközelíthető pár száz méteres, korláttal kiegészített út vezet fel az oldalában lévő Istállós-kői-barlangig.

Ispán-hegy

(912 méter)

Vörös-sár-hegy

(950 méter)

Kukucsó-hegy

(941 méter)

Várak A Bükk-hegységben

Dédesi vár

Elhelyezkedés és megközelítés

A dédesi vár Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részén, Nagyvisnyó és Dédestapolcsány közelében található a Bükk hegység északi részén, a Bükki Nemzeti Parkon belül. A romvárat 2009 decemberéig az Eger–Putnok-vasútvonal segítségével lehetett elérni. Gépkocsival a Dédestapolcsányról Nagyvisnyó felé vezető műútról, a Szalacsi-sziklával szemben induló földúton közelíthető meg, mely a várerdőn keresztül lankásan halad fel a Várhegy és Kisvár közötti területre.

A legrövidebb, de meredekebb út a Nagyvisnyó előtt 1,5 km-rel déli irányban elágazó erdészeti műút, melyről a várral egyirányban, a csemetéskertnél ágazik el egy erdei földút, mely felvisz a nyeregbe. Itt a sárga, majd a kék L (vár) jelzésű túraúton lehet gyalogosan megközelíteni a várrom területét. A várhegy 597 méter magas, mészkő alapanyagú.

Történeti áttekintés

Dédes vára a 13. században épült IV. Béla királysága idején, közvetlenül a tatárok kivonulása után. Építője Ákos nembeli Ernye bán, a király hűséges híve volt. 1247-ben Gergely fia Markus és Miklós, Zadur fia Jakab és Damiano segítséget kérnek a Miskócoktól, és eladják Dédeskő egy részét. A vár további említése 1254-ből való. Ernye fia István, a későbbi nádor — aki III. Endre halála után a szabad királyválasztás híve volt — nem tartozott Károly Róbert párthívei közé. Fiai az 1317-es debreceni csatában vereséget szenvedtek a király híveitől és Dédes várába menekültek. A várat a király hadvezére, Debreceni Dózsa megostromolt és elfoglalt, a hűtlenkedőket fej- és jószágvesztésre ítélték. 1325-ben I. Károly a várat újraépítette és várnagyot helyezett bele. 1431-ben Borbála királyné Rozgonyi Istvánnak zálogosította el. 1439-ben Albert király visszavette és a Palóczyaknak adta. A Palóczy család egészen 1526-ig birtokolta a várat, mígnem a család utolsó férfitagja, Palóczy Antal a mohácsi csatában elesett. Ezt követően a Dobó és Perényi család vitázott a vár tulajdonlásán, amely 1526 után János királyhoz került. Az uralkodó 1537-ben adományozta Perényi Péternek a várat és birtokait. A dédesi vár fennhatósága alá tartozott Dédes és Sajószentpéter mezőváros, valamint Tardona, Nagyvisnyó, Tapolcsány, Mályinka, Szilvásvárad és Rátótföldje.

Perényi Péter fia, Perényi Gábor utód nélkül halt meg, így a vár Erdőhegyi Boldizsár birtoka lett. A várat 1567. április 1-jén kezdték el ostromolni a törökök Hasszán temesvári pasa vezetésével. A várat kezdetben Kávásy László, majd ennek halála után Bárius (Bory) István várnagy védte. Noha 15 napig bámulatos ellenállással harcoltak a várvédők az óriási túlerővel szemben, a fogyatkozó készletek mellett egyetlen esély maradt: a menekülés. A vár parancsnoka a megmaradt puskaport a vártorony alá hordatta össze, majd a védők egy rejtett alagúton elhagyták az erődöt. A kanóc tüze akkor ért a puskaporhoz, amikor a törökök diadalittasan berontottak a várba. Az építményt több száz török katona sírjává vált. Hasszán pasa bosszúból a vár megmaradt részét is leromboltatta, és innentől kezdve egészen napjainkig a dédesi vár romvárként van nyilvántartva. A vár egy bástyájának sarokfalai még láthatók, illetve az egykori erőd helyén több helyen várfalmaradványok tűnnek elő a bokrok közül. Ezek állapota igencsak leromlott.

Várak a Bükk hegység északi oldalán: Verepce- és Dédes várai

A Bükk hegység északi oldalának legjellegzetesebb hegyei Dédesvár, valamint a tőle délre elhelyezkedő (Dédesi) Kisvár. Ez utóbbi hegyen csak a legutóbbi évek kutatásai igazolták a vár létét. Mindkettőt közrefogja azonban egy sokkal korábbi, késő-bronzkori sáncvár, a Verepce-vár hatalmas sáncrendszere és teraszai. E hármas váregyüttes kutatása a jelek szerint még hosszú ideig fog feladatot és talán meglepetéseket is okozni a jövő kutatói számára. A Bükk hegységet járó nemzedékek valószínűleg közös gyerekkori álma volt Dédes várának felkeresése, amely Miskolc felől manapság sem kön - nyű feladat. Mások a vártól nyugatra elhelyezkedő Bán-patak völgyében lévő ifjúsági táborokban töltött nyári vakációk időszaka alatt szerezhettek maradandó élményt Dédesről és környékéről.

A Bükk talán legismertebb helye, Bánkút és a tőle nyugatra lévő 959 m magas Bálvány-hegy tömbjétől észak felé meredeken ereszkedünk le, hogy néhány kilométer megtétele után a Verepce-lápánál az országos kék túra itt húzódó útvonalát elhagyva észak felé egy alacsonyabb, de mindkét oldalán egyaránt meredek és széles hegygerincen érjük el Verepce-vár, Kisvár és Dédesvár ormait és szikláit. Az észak-déli irányú gerincen elhelyezkedő őskori Verepce-vár kezdetét annak déli végében a Verepcebérc előtt húzódó markáns kettős árok és sánc jelzi. Az itt lévő, „kőhajigálónak” is nevezett sánc tetején az innen 20 km-re, a Bán-völgyéből származó, 4–15 cm átmérőjű folyami kavicsokat találunk, talán azt jelezve ezzel, hogy a délről várt támadás elmaradt. A Verepce-bércen 2003-ban vasbucák kerültek elő, ugyanitt 2004-ben egy csomóban 5 db nyéllyukas vasbaltát találtak. Továbbmenve észak felé egy hos - szan elnyúló, lapos hegyhát, a Vásárhely-parlag következik, amelynek területéről vulkáni kőanyagból kiképzett őrlőkő darabok ismertek.

Az őskori vár szélét, egyúttal védelmi vonalát egy összefüggő, de néhol csak nehezen követhető sánc számos, egymás alatt elhelyezkedő kisebb-nagyobb, mesterségesen kiképzett ún. „lakóterasz” figyelhető meg. A Dédesvár hegyét is körülölelő erődítményt az északnyugati részén is egy kettős sánc erősíti. Az erődített terület hossza több mint 2000 m, váltakozó szélessége a Vásárhely-parlag vonalában a legnagyobb, kb. 860 m. Teljes területe kb. 123 ha.

A Verepce-vár korát a felszínen sok késő bronzkori kerámiadarab jelzi, amelyek a pilinyi, valamint az ezt követő kyjatice-i kultúrából származnak. Az erődítményt valószínűleg ez utóbbi kultúra korában létesítették, de a leletek kora-vaskori és kelta-kori használatára is utalnak. A váron kívül északra elhelyezkedő Várerdő területén több őskori, mészkőből és andezitből rakott, bolygatott, illetve részben mészégetéshez felhasznált temetkezési halom ismert.

Az Árpád-korban Dédes területe eredetileg a borsodi várhoz tartozott, ahol a vár őstulokra vagy bölényre vadászó várjobbágyai éltek. A terület egy Dedus nevű várjobbágytól, az 1221-ben és 1230- ban említett Dedus ősétől kaphatta nevét. A várjobbágyok valószínűleg várépítési kötelezettséggel kaphatták adományként a királytól Dédes birtokát a tatárjárás után, mivel csak így érthető meg az 1247. évi jogügyletük. Az ekkor kelt oklevél szerint a várjobbágyok a tatárok betörésekor (1241) nekik nyújtott védelemért hálából a Miskolc nembeli Phyle (File) zágrábi prépostnak és testvéreinek: Tamás ispánnak, Péternek és Imrének 12 ezüstmárkáért eladták a Dedus hegy egyharmadát „hogy a sziklán erősséget emeljenek,” s – mivelhogy szegények – egy másik hegyet is, amely előtte fekszik a falu irányába. A vár felépítésére 1247 és 1254 között kerülhetett sor, mivel 1254-ben IV. Béla király egyik oklevelében arra a korábbi cserére utal, amikor hívének, Ákos nembeli Erdew fia Ernye borsodi ispánnak adta Malyn (ma Mályinka) birtokát, mivel e birtokot, mint Dédeskő várához „igen hasznos és szükséges földet” a koronának tett hűséges szolgálataiért adományozta Ernyének.

Nem ismert, hogy mikor és milyen körülmények között került Ákos nembeli Ernye bán birtokába Dédes, de az adatok – és az ismert előzmények alapján – nem zárható ki, hogy a Miskolc nembeliek sem tettek eleget várépítési kötelezettségüknek, ezért IV. Béla tőlük elvéve Dédest feltehetően Ernyének adományozhatta (melyhez utóbb az említett cserével még Mályinka is járult), aki végül is a várat felépítette.

A Miskolc nembeliek bizonyára nem törődtek bele birtokuk elvételébe, és tiltakozásuk jeleként értékelhető az a két hamisított oklevél is 1268-ból, illetve 1271-ből, amely arról szólt, hogy Dédest István ifjabb király Miskolc nembeli Panith bánnak adta tartozékaival együtt. A valóságban a várbirtok az Ákos nembelieké maradt a továbbiakban is. Ákos nembeli István fiai 1316-ban Csák Máté oldalára álltak, ezért a király 1319-20-ban Dédest megostromoltatta és elfoglalta. Ettől kezdve királyi birtok, és kezdetben a Drugeth család tisztségi (honor) birtoka volt, királyi várnagyai 1322-től ismertek. 1325-ben a király a várat átépíttette s erre a környékbeli borsodi és gömöri birtokosok jobbágyait szekérfuvarra is kötelezte. A történeti adatok és a helyszínek egybevetése alapján nagyon valószínűnek tűnik, hogy 1325-ig a Dédeskőnek nevezett vár a mai (jelenleg Mályinkához tartozó) Kisvár 594 m magas csúcsán állhatott.

Láthattuk, hogy az 1247. évi adásvételkor a falutól távolabbi hegy, vagyis a mai Kisvár hegye volt várépítésre kijelölve, de eladásra került a faluhoz közelebbi másik hegy is. Bár korábban mások is megfigyelhették a Kisvár szikláján, a sziklák között és a sziklakúp aljában heverő habarcsdarabokat és habarcsos köveket, csak 2008 februárjában sikerült először azonosítani az itt épült falazott kővár csekély, mindössze kb. 0,5 m2 felületű alaktalan falazatát a csúcs keleti oldalában két helyen, a csúcstól kb. 2 méterrel lejjebb. (Sajnos a pusztulás mértékét jelzi, hogy a 2009. márciusi újabb azonosításkor már csak egyetlen falrészlet volt felismerhető.)

A területen sok őskori és kora-középkori cserép- (kerámia) darabot lehet találni és egy nem azonosítható kovácsolt vastárgy is előkerült. A Kisvár csúcsa ma egy nyolcas alakú, két elkülönülő, laposabb részből áll. Hossza kb. 20 m, szélessége kb. 2–3 m lehet. Széle a keleti oldalt kivéve mindenütt meredek, szinte függőleges sziklaletörés. A Kisvár csúcsát ma a nyugati oldaláról szokás megmászni, de a várhoz az eredeti feljárat minden bizonnyal a keleti oldalon lehetett, ahol most is sziklamászás nélkül fel lehet jutni a csúcsra. Ezen az oldalon található az egyetlen megmaradt falazott falszakasz is, de ugyanezen az oldalon lejjebb, a hosszan elnyúló kettős sziklaletörés között egy mesterséges terasz is megfigyelhető, noha ennek akár őskori eredete sem zárható ki. A nyugati feljárat aljában lévő, nagyobb mennyiségű habarcskoncentráció talán egy ide lezuhant faldarab maradványa lehetett, ami egyben azt is jelenti, hogy a várnak a sziklacsúcs alakját követve, a keleti mellett egy vele párhuzamos nyugati fala is valószínűsíthető. Amint látható, van történeti adatunk a vár 1325. évi átépítésére is, de megítélésem szerint erre már nem a mai Kisvár csúcsán, hanem az 597 m magas Dédesvár hegyén került sor, ahol a ma közismert várromok találhatók.

A későbbiekben már csak Dédesnek nevezett vár (ami feltehetően az átépítéssel is összefügghet) a 14. század második felétől – közös várnagyai révén – a diósgyőri királyi uradalomhoz tartozott. Diósgyőrrel együtt 1427-től zálogban Borbála királynéé, aki 1431-ben Diósgyőr és Cserép várakkal együtt Dédest is zálogba adta Rozgonyi Istvánnak. Albert király 1438-ban a várat a Pálócziaknak juttatta örök adományul. A családon belül László kapta meg, aki 1445 előtt átadta unokatestvérének, Simonnak id. Perényi János váltságdíja fejében. Pálóczi Antal, a család utolsó férfitagja Mohácsnál esett el.

1527-ben I. Ferdinánd király, 1537-ben pedig János király ad Perényi Péternek adománylevelet a várra és tartozékaira, amelyet akkor a Pálóczi rokonság révén Perényi már ténylegesen is birtokolt. 1541-ben az akkor éppen I. Ferdinánd király oldalán álló Perényi itt, a várban tartja fogva a János királypárti Dobó Ferencet, aki a későbbi egri hős, Dobó István testvére volt. A jogszerűtlen fogva tartásra a hűtlenségen túlmenően éppen a várbirtok miatt a két család közötti vita is alapot adott. Perényi Péter halála (1548) után fiáé, Perényi Gáboré a vár. 1567. április elején Hasszán temesvári bég vezetésével komoly török támadás éri a vidéket, így Dédes várát is, amelynek ostromleírását Istvánffy Miklós kortárs történetíró őrizte meg számunkra. Istvánffy szerint eredetileg Perényi csapatainak fővezére, Kávássy László védte a várat, de ő az ostrom kezdetén súlyos betegség miatt meghalt, és a megmaradt védők a vitézségéről ismert környékbeli birtokost, Bárius Istvánt választották meg vezérüknek. A védők tizenöt napon keresztül hősiesen védekeztek, de nem tudták tovább megtartani a várat.

Bárius a vár közepén lévő torony alá hordatta az ös - szes puskaport, és egy hosszú kanócot vezetett oda, hogy legyen idő katonáinak az elvonulásra. Éjjel mindnyájan elhagyták a várat, amely másnap a nagy örömmel bevonuló törökökre robbant. A robbanásban több mint 400 török veszett oda, amiért Hasszán a vár megmaradt részeit is leromboltatta. Dédest ettől kezdve már nem használták, és nem építették újjá. Perényi nem sokkal később felelősségre vonta Báriust a vár átadásáért és elpusztításáért, de a bírák elfogadták Bárius azon védekezését, hogy kényszerhelyzetben lett a vár parancsnoka és annak megtartására sem esküdött fel, ezért felmentették. Nem sokkal később, 1567. június 7-én maga Perényi Gábor is meghalt örökös nélkül, és a király a várbirtokot Erdőhegyi Boldizsárnak adományozta, amely később az Orlay, majd a rokon Serényi családé lett.

Dédes várának kialakításáról ásatások hiányában nem sokat tudunk. A megfigyelhető maradványok alapján a vár egy kelet-nyugati irányú gerinc mentén, kb. 120 m hosszan helyezkedik el. Ennek nyugati végén egy kb. 4 m magas, L alakú armírozott falsarok (talán torony?) csonkja maradt meg saroktámpillérekkel. E falsaroknál 2009 áprilisában egy jelentős falomlás történt. A falsaroktól keletre egy mélyebb fekvésű helyen téglafalazatú ciszterna található. Innen keleti irányba, majd északkeletre fordulva végig követhető a kb. 2 m vastagságú várfal az északkeleti sziklasarokig. Az északi fal középső részétől délre, kb. 30 méterre egy másik, kissé rézsűs falsíkú délkeleti falsarok kb. 4–5 m magas jó állagú fala található. Az északi faltól északra, kb. 15 méterrel lejjebb egy mesterségesen kialakított terasz és annak pereme figyelhető meg, amely mintegy alsóvárat képez. Ide az északi fal jelentős omladéka zúdult le; köztük volt egy íves homokkőből faragott ívelt hasábos keretkő, amely talán egy kapu része lehetett. Alsóvár létére utalhat az is, hogy a várba eredetileg felvezető út – amely még most is felismerhető – a hegy délnyugati aljából a hegyoldalban észak felé haladva észak-északkeleten érhette el az említett teraszt. A két középkori vár közötti nyeregben egy L alakú, ismeretlen korú és rendeltetésű kőfalú épületrom is található, amely a várakhoz hasonlóan a jövő kutatását képezi.

Vissza az oldal tetejére!

Barátaink